Get Adobe Flash player

Ma megint

Nyomtalan lépéseid
Kenyérpirító hangjára ébredés
Pofoncsapás a palacsintasütés tagadásával
Késed fened a hátamon
Leszarod az én huszaséveim

Összefoglalásaid két lenyomott ujj a torkomon
Papírzacskón keresztüli légzés
A reptér megtagadja a leszállásom
A légtered tele az idegcigarettaszálaiddal

 

Látod
Még az Ő Istenük sem tudja mi EZ
De a választás most egy huszonkettes csapdája
Egyoldalú tesztlap, ami mindkét felén üres

Kitaláltad, az előrehaladás átlaga a semmi
Kitaláltam
Kitálaltam
Te meg betetted a hűtőbe

Másik

Elnyelt az alagút a fény végén. Történelmi tény. Repedezett falakról kaparom a vakolatod. Már csak én vakolgatom. Bízni szép. De nem nálunk. Nem akarom tudni ha netán máshol, másnál folytatod a vakolatot. Vagyis akarom. Vágd hozzám mint azt a téglát amit házrajz helyett kaptam. Szépen. Kiütve lenni. Lépni, mikor ő kéri, de nem mikor már te érteni és tudni lenni. Mert félti. Félt. Félt a múltban, félt téged, féltett téged, fél tőled, félsz tőle, fél téglát. Fér még rá? 

Lepkeszindróma a mi. Te és én, sohasem mi. Ami csontig hatol és rág. Nyal. Nyaldos. A hullám a partot. Tudod, sok víz partot mos. De vajon tíz farkas az egy szarvas? Néha már nem férek el az állataidtól. Barom lennék én is? Csak egy kecske a kertedben.

Barangolok

Fenyegető, hogy fellelhető bennem minden mozdulatod

Kocsifék nyomának szelleme a hátamon

A gerincemet kopogtatod

A barázdákban kóborolsz

Bármikor kitalálhatsz

Félek a halálfájdalomtól

De tőled jobban

Buborékoló agyam az asztalon

Nyálcsere a menülapon

Csíkosra kapartam a kockás nadrágom

Pofon vágnám magam

Kétszer, fűrésszel

A megbaszódás négyzetgyöke, kell egy sör

Fogalom szótárban mint unalom

Nem ismerem a tenyered, a sajátomat sem

Befestettem

Az eredeti színe kék

Az eredeti állapotom kék

A tenger is cseppekből áll

A depresszióm meg sok kis belőled

De én nem teltem még be veled

A párolgás akadályoz

Ez nem akadálypálya, ez furryroad

Vakolat potyogás vagy az arcomra

Egyszer elfogy és rám szakad a plafon

 

Púder

Pasztell plasztik pisztolyokkal keménykedünk. A véletlen vétkes verejtékes kivésett versei sem segítenek most. Elképzellek mint egy nyamvadt őszi rózsa a kertemben ami alkalom adtán tavasszal is kedve szerint virágzik. Gyengébb napjaimon ápolgatlak, öntözlek. Aztán baszok rád egy hétig mert el akarlak felejteni. Alkoholos poharakon keresztül nézős estéimen jössz, eszembe jutsz és megint kimegyek hozzád a kertbe. Visszahozlak a virághalálból. Hazamegyek beleverem párszor a fejem a falba azt remélve kiszáll ez a magmaradt lélekdarab. "Csak hűtsd le ne fagyaszd agyon". De. Én agyon akarom fagyasztani. Úgy hogy aztán össze lehessen törni. Pici darabokra. Beletenném egy befőttes üvegbe és az éjjeli szekrényemen bámulnám minden egyes éjszaka. Huzatos éjszakákon hozzá húz a szívem. Hétpecsétes hipszter lakat alatt őrzöm a maradványait. Lassan lekopódik a leplezett lélekszínész. Én is akarok valakit. De csak a viharban. Jöhet a szilánkokkal teli falramászás. Jöhet a kötél nélküli hegyugrás. Jöhet a síléc nélküli siklás. Jöhet az a rohadt korhadt rózsaszínesen kék mocskos szerelem. Csak jöjjön baszki. Csak érkezne már meg. Most már mehet a megmérgezett mondóka mellbevágó melanómiája. Oximoronként okádom ki a tegnapi szavaid. Sikamlós smirglipapír. Vagy inkább papír pisztoly? Szétcseszte a szaglásom az általad kiadott hang. Már csak két dolgot érzek. Téged meg a nem téged. Érzéseimet értetlenkedve elemzem minden egyes éjszaka. Most ez a tőr te vagy, vagy a te általad belémdöfött saját akarat? Gátlásos gondolataim gondosan baszom be a sarokba. Te meg még vagy kétszer rá is taposol.

 

Lepke halál

Pillanatnyi fellángolások pontozódó halmaza ez. Elsodor a partról, bevet a hullámok közé. Sós vízzel mossa ki a a két ajkad közötti rést. Részletes részeges repedést festesz a mellettem lévő paplanra. Margóra firkált kétjegyű betű voltam. De örökbe adtál az óperenciás tenger üveghegyének. Kikérem magamnak a generációs szakadékot. Hiszen azt tegnap is láttam hogy milyen buján ássátok ti magatok a frakció üléseken. Kikérem magamnak a függőségeket. Hiszen ti meg az élet forgókerekéből nem tudtok egy pillanatra sem leszállni. Kikérem magamnak az "én időmbent". Hisz minden egyes névmásnak megvan a maga értékes ideje. Én időmben, te idődben, mi időnkben, rossz időben, a kibaszott k***a összes időben.

A szerkesztő

Senkinek sem kell olvasnia ezt a blogot ha nem akarja

De kárára se válik, azt is kikötném

Csak pár próza, nem kavar sok vizet, neked

Nekem meg lelki segély, legalábbis ez lenne a terv


Kereső
Belépés
0.033 mp